Hévíz

Hévíz neve világszerte összeforrt a gyógyvízzel, a pihenéssel és a testi-lelki feltöltődéssel. A város legnagyobb kincse a Hévízi-tó, Európa legnagyobb természetes, fürdésre alkalmas meleg vizű gyógytava, amely már évszázadok óta vonzza a gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat.

A tó gyógyító hatását már a római korban is ismerték, a szervezett fürdőélet azonban a 18. század végén indult fejlődésnek a Festetics családnak köszönhetően. Az első fürdőházak megépítésével Hévíz fokozatosan országos, majd nemzetközi hírű fürdőhellyé vált.

A település fejlődését mindvégig meghatározta a termálvízre épülő gyógyászat és fürdőkultúra, amelynek hagyományai ma is élnek. Hévíz ugyanakkor jóval több egy gyógyfürdőnél: hangulatos sétálóutcák, zöld parkok, kávézók, éttermek és változatos programok teszik vonzó úti céllá az év minden szakában. A várost körülölelő természet, a közeli Balaton és a Keszthelyi-hegység számos kirándulási és aktív kikapcsolódási lehetőséget kínál. Hévízen a több évszázados fürdőkultúra, a modern egészségturizmus és a nyugodt kisvárosi hangulat különleges egységet alkot, így ideális hely a regenerálódásra, az élményekre és a valódi feltöltődésre.

A víz kalcium- és magnézium-tartalma a felszínhez közeli dolomit-rétegekből származik, míg a kálium-, szilícium- és lítiumtartalom és főként a jelentékeny rádiumemanáció – amelynek nagysága 0,22-0,28 millimikrocurie/liter – valószínűleg a triász rétegek alatt fekvő permi kőzetek mélységéből kerül a feltörő vízbe. A tó vize kénvegyületeket is tartalmaz. Ezek közül csak az elemi kén és a szulfid érdemel említést, mert ezek szívódnak fel a szervezetbe. A vízben levő kénbaktériumok azonban a nem hatékony szulfátot is elemi kénné és szulfiddá alakítják (redukálják), így azok egy része is hasznosul. A kénvegyületek egyik része a lápnövényzetből származik, és állandóan pótlódik, másik része a mélyből tör fel. Ha a fürdőző néhány percig állva marad a tóban, testét megszámlálhatatlan buborék lepi el. Ez a vízben oldott szén-dioxid, azaz szénsav, ami a vulkáni utóműködés utolsó szakaszára jellemző (‘savanyúvizes források’). Az említetteken kívül még a metán, a közel semleges kémhatású (pH 7,16) víz fontos oldott alkotórésze. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez az állandó felújulásban levő és mindig friss anyagokat szállító forrás magában hordozza a szénsavas, a kénes vizek és a mikrodózisu rádiumemanáció kedvező tulajdonságait, felülmúlva ezzel minden egyéb magyarországi fürdőhely kedvező tulajdonságait.

A Hévízi-tó közvetlen közelében létesült fúrt kutak – amelyek a kórházat és a nagyobb szállodákat látják el – lényegében ugyanolyan ‘kevert’ jellegű vizet adnak, mint maga a tó, csak a keveredési aránya más. A kutak 39-42 °C hőmérsékletű, a tónál lényegesen magasabb (5-6 mg/l) kéntartalmú vizet szolgáltatnak.

Az iszap

80 % szervetlen és 20 % szerves anyagot tartalmaz. Az ásványi alkotórészek közt a mész van túlsúlyban, mert a szárazanyag 60 %-át adja. A mészkő mellett kvarc, földpát, csillám és amfibol ismerhető fel. Ezeknek az apró, hegyes kristályú elemeknek jelentős szerepük van a bőrfelület ingerlésében. A kémiai vizsgálat az iszapból a szervetlen anyagok közül a kalcium, nátrium, magnézium, szilícium, vas, alumínium és titán szulfát, hidrogén-karbonát, klorid és jódod vegyületeit mutatta ki. Az iszapban levő rádiumsók és redukált kénvegyületek a gyógytényezők különleges értékei. A hévízi gyógyiszap rádiumos hatása a fájdalomcsillapító sugárzásával a szervezet mélyére hatva elősegíti és növeli az anyagcserét, élénkíti a mirigyműködését, megnyugtatja az idegrendszert és a sejtműködést a gyógyulás irányába, befolyásolja. A hévízi lápos iszap radontartalma az ország minden iszapja közül a legnagyobb.